PROLÓGUS

Drága Idetévedők! 

Ezt a blogot sok ideje tervezgetem, ennek pedig az az oka, hogy nem voltam biztos benne, hogy megtudnám írni. Maga a történet kimondottan jól van megtervezve, de eleinte nem voltam biztos magamban. Azonban úgy éreztem, muszáj lesz feltennem, mert valami nagyon jó tervnek gondolom, és - ha többet nem is - egy próbát biztosan megér! 
Ha nektek tetszeni fog, akkor természetesen folytatom, szóval írjatok megjegyzést! 
Jó olvasást!




Zayn Malik szemszöge - 

Sosem voltam jó gyerek. Mindig a bajt kerestem, és ezt a tulajdonságomat a mai napig nem nőttem el. Nem látok esélyt rá, hogy egy idő múlva megváltozok, vagy, hogy akár ebben a porfészekben eltöltött idő megváltoztat, esetleg jobb emberré tesz. Nem vagyok büszke rá, hogy idáig süllyedtem, és biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz a fő mesélni valóm annak a lánynak, aki majd eléri, hogy meséljek magamról. Nem szívesen adom ki a múltam, a gyerekkorom.
Ennek több oka is van. Talán nem szívesen hallgatná végig keserű gyerekkorom, legfőképp úgy, hogy nem igazán tudnék jó élményekről mesélni neki. 
Szerencsére ezzel nem kell foglalkoznom a közeljövőben, hiszen nem látok rá sok esélyt, hogy ezen a helyen, akár egyetlen lányt is megismerjek. Az egyetlen dolog, ami jó ebben a helyben, az az, hogy nincs kötődés. Itt senki nem veszi figyelembe a másikat, itt ellehet tűnni. 
Ha nem nagy a szám, ha meghúzom magam, akkor nyugodtan átvészelhetem azt az időt, amennyit kénytelen vagyok itt tölteni, még akkor is ha ez ellenem van. 
Mióta itt vagyok, minden este végig gondolom magamba az eddigi életem. Igaz, nem tudok sok dologra gondolni, hiszen a fájdalmas emlékekre nem akarok gondolni, jók pedig nem igazán vannak. 
Emlékszem, mikor először szöktem ki cigizni az iskola mögé, pár osztálytársammal. Emlékszem, mi volt a következménye annak, mikor ez kiderült, és emlékszem mennyire nem érdekelt; ki mit mond. 
Kellett valami, ami segít levezetni a feszültséget, és ez a cigaretta volt. Verekedni nem verekedhettem, pedig gyakran előfordult, hogy ahhoz volt kedvem. 
Hosszú lenne végig gondolni, milyen listája van annak, amiért én ide kerültem, ezért neki sem állok. 
Már gyerekként elkönyveltem magamban, hogy egyszer, így vagy - úgy, ide fogok kerülni, de abba soha nem gondoltam bele, ez miért fog bekövetkezni. 
Hirtelen hasít belém a gondolat, hogy mennyi barátnőm volt már, és ők sem tudtak rólam semmit. 
Nehéz belátni, hogy engem senki nem ismer igazán, hogy senkim nincs pár baráton kívül, akik a világot jelentik. Miattuk vagyok, az aki, még akkor is ha az nem egy diplomás üzletember. 
Szerettem az eddigi életemet, a barátaimat, a péntek esti iszogatásokat, az együtt töltött időt. 
Semmi extrát nem csináltunk, egyszerűen összeültünk a kis baráti körrel, és iszogattunk. Elmeséltük, hogyan telt a napunk, hogy mi történt velünk, és beszélgettünk. 
Nem akarok bele gondolni, hogy ezt most jó ideig nem élhetem majd át, és hogy bizonyos ideig nem láthatom a barátaimat sem. 
Ha valaki megkérdezné, hogy fogom kibírni az itt töltött időt, nem tudnék rá választ adni.
Még nem... 
Nem tudok még nyilatkozni erről, hiszen alig egy hónapja vagyok itt, és minden szabad időmet egyedül töltöm. Félő, hogy teljesen kifogok akadni, besokallok, és mire kimegyek innen a saját barátaim nem ismernek majd rám, de ennél erősebbnek érzem magam. 
Ez nem történhet meg... 
Terveim vannak, amiket megfogok valósítani, és biztos vagyok benne, hogy az én történetemnek nem itt van vége, és ami még biztosabb. 
Nem így!